2010. január 12., kedd

túléltük az ünnepeket folytatás

Na... most van holnap :)
... szóval...
A karácsonyt nálunk ünnepeltük... fenn az ajándékozás, anyunál meg a vacsi... klassz volt, jó sok ajándékkal... hiába beszéljük meg minden évben, hogy visszafogjuk magunkat, úgy tűnik nem megy.
26-án mentünk Gotthárdra, ahol 3 napot töltöttünk. Meg kell mondjam, ez volt eddigi legkellemesebb ott tartózkodásunk, ugyanis az új lakásban laktunk, ahol senki sem ment senki idegeire... tök nyugis volt! Ezen kívül semmi különös nem történt... rokonlátogatások, ajándékozgatások... szokásos.
30-án Petivel CSI kiállításra mentünk... eljött a pótnagymamánk (Kálmán Kati) is bébiszitterkedni, mert már nagyon hiányoztak neki a gyerekek. Azt hiszem jól elvoltak... legalábbis nem volt sürgős telefonhívásunk :)
A szilvesztert terveink szerint itthon töltöttük volna... meghívtuk Peti unokatestvérét Körmendről (lemondták a megterhelő előbulik miatt), és Wolf Katiékat (lemondták, mert beteg lett Ákos, és mint később kiderült, Kati másnap szült :D). Utolsó pillanatban még szóltunk Kárász Eszteréknek is, de ők sem jutottak el hozzánk. Úgyhogy Kőrösi Gáborékhoz sétáltunk át a 2 törpével este 9 óra körül. A minitörpék (Kinga és Aladár) viszonylag hamar elaludtak, de Máté simán bírta éjfélig... ugrándozott, játszott... végtelenül kedves és jókedvű volt végig... tüzijátékot néztünk az ablakból, és csevegtünk... nagyon jó volt gyerekes bulinak!
Az újévet (ismét) holnap folytatom, mert már méltatlankodik ifjabbik csemetém... mennem kell...

2010. január 6., szerda

túléltük az ünnepeket

Na, jó rég írtam utoljára...
A lényeg, hogy minden a legnagyobb rendben van nálunk.
Máté nagyfiú... amint betöltötte a 3. életévét (dec. 15. - beszámoló később), elmúlt, vagy legalábbis jelentősen mérséklődött a hisztik száma. Hihetetlen kedves tud lenni mindenkivel, Kinguval is. Amikor karácsonyi látogatásra indultunk Gotthárdra, még Szentendrén tankoltunk. Ahogy Peti visszaült a kocsiba, Máté a következőt mondta: " Köszönöm apa, hogy vettél benzint a kocsiba!"... Az ilyen, és ehhez hasonló megnyilvánulások életveszélyesek lehetnek ám... ilyenkor ugyanis a felnőttek hajlamosak megzabálni a gyerekeket! :)
Kingu szintén nagyon édes... mászik, pakol, hangosan dumál, rötyög, kapaszkodva lépked, tapsol, berreg, bólogat, és még ezer babadolgot csinál, amiért ő is a veszélyeztetett fajba tartozik! :)

Szóval a december...
Mint tudjuk, a december az ünnepek hónapja (különösen nálunk, a temérdek szülinappal)... kezdve a mikulással, a mindennapi adventi naptár nyitogatással, folytatva a szülinapi bulikkal, majd a karácsonnyal, és végül befejezve a szilveszterrel.

Mi hagyományosan nem igazán ünnepeljük a mikulást... nem visszük túlzásba a csokivásárlást (nem így a gotthárdi rokonság)...

A szülinapok már komolyabbak... dec. 12-én családilag ünnepeltünk, majd 13-án tartottuk Máté ELSŐ SZÜLINAPI BULIJÁT! Egy hibát követtünk csak el, de az majdnem végzetesnek bizonyult... meghívtuk az oviból Ferkót, akiről úgy tudtuk, Máté barátja... hát nem... legalábbis már nem... Ferkó sajnos a legrosszabbat hozza ki Mátéból is, úgyhogy jó kis civakodás, lökdösődés, kiabálás kerekedett a játékok körül... szerencsére Kárász Eszti barátnőm elhozta a kis gitárját (nem tudom a hivatalos nevét), amivel bohócdoktorként a beteg gyerekekbe önti a lelket... és pont akkor kezdett el játszani, és énekelni, amikor már majdnem sikerült tönkretenni a bulit... nagyon sajnáltam volna... így viszont hihetetlen jó hangulat lett... ének, tánc, tapsikolás, nevetgélés... nem hiába, ez a szakmája!!! A vendégek szépen lassan hazaszállingóztak, csak Bojka maradt Zorkával, és Eszter, meg Laci, Dorkával és Jankával. Ők viszont maradtak vagy fél 10-ig... volt közös fürdőzés (Máté 3 csajjal!)... időben el kell kezdeni!
Máté sajnos elég nyamvadt volt már a buli végére... valójában már előző este is volt hőemelkedése, de az izgalomnak tulajdonítottuk... hát kiderült, hogy nem attól volt, ugyanis a buli után is belázasodott... kezdődött a szokásos téli betegeskedés... senki sem maradhatott ki...
1 hét nyavalya következett... itthon 2 beteg gyerekkel... nem egy leányálom... sajnos Máté így lemaradt az óvodai karácsonyi készülődésről, és az ottani szülinapozásról is... január 4-én vitt tortát, hogy ez se maradjon ki teljesen.
Na, azt hiszem holnap folytatom...