2009. november 10., kedd

vége a nyugalomnak...

Tegnap lett Kingu 7 hónapos! Hihetetlen... most született.
És ez a kislány a múlt héten kedden elkezdett négykézláb szabályosan mászni, csütörtökre felült (na jó, a kezével még támaszkodik), és szombaton (november 7-én) a járókában egyedül felállt! És folyamatosan méltatlankodik, mert még nem képes mindenre, amit elképzelt.
Vasárnap Máté nekifutásból ugrott a matracra... a fejét jól beverte a polc szélébe, minek következtében pár másodpercen belül hatalmas púp keletkezett, egy széles vágással a közepén, amiből vér szivárgott. Fél 10-kor a János Kórház gyermek sürgősségi sebészetén voltunk, ahol két kis sebösszehúzó ragtapaszt kapott, meg egy fehér kötést, amivel hétfőn már eldicsekedhetett az oviban... nagyon akart menni :)
most meg itt nyafog... rosszul aludt...

2009. október 16., péntek

ovi, nem ovi... ilyen ovi, olyan ovi

Másnap, hogy a fiúk hazajöttek Gotthádról, vendégség volt nálunk: itt voltak a svájci cégtől ketten, plusz Gálna Sanya a feleségével, Kaorival, Amerikából, és egy itthoni baráti házaspár (Laci és Timi), a lányukkal (Hanga), aki 2 éves. A buli nagyon jól sikerült, de az kiderült, hogy a lakásunk nem alkalmas 20-30 fős bulikra: ez a 8 ember teljese feltöltötte a nappalit :)
Mint kiderült, Timi angolul beszél Hangával, mióta megszületett (babysitter volt Amerikában évekig). A kislány beszél angolul és magyarul is, bár néha keveri a két nyelvet. Timiéknek van egy ovijuk Csepelen, ahol az angol nyelv oktatása áll a középpontban... kidolgoztak vmilyen módszert, amit csak ők csinálnak, és nagyon jónak mondják. Azóta ezen töprengek: Máté milyen oviba járjon, tanuljon-e angolt (Helen Doron Early English) vagy ne? Waldorfos legyen, vagy ne? Mi legyen a fő szempont? Próbáljuk mindenképpen benyomni egy állami oviba?
Minthogy a kanadai utat követően nagyon húzós hete volt Petinek (reggel 8-tól dolgozott éjjel 10-ig, éjfélig... minden nap), így úgy döntöttem egyedül kezdek el utánajárni a dolognak.
Pénteken anyuval elmentünk Tahiba, egy Waldorf-óvodát megnézni... elég vegyesen érzek iránta: valahol szimpatikus, hogy a szülők sokat segítenek az óvoda létrehozásában, üzemeltetésében, ugyanakkor, ha már ennyit fizet az ember (havonta kb. 30-35 000 Ft), akkor már azért elvárható bizonyos szolgáltatás is cserébe. Állítólag nagyon szabadon kezelik a gyerekeket: nem szólnak rájuk szinte semmiért, nincs fix alvóhely (ha akar az asztal tetején alszik), DE minden napnak van kötött programja (pl. péntek kenyérsütés... ha van kedve a gyerekeknek, ha nincs). Ez oké, tehát szoktassuk munkához a gyerekeket időben, de egy ovisnak szerintem az a fő feladata, hogy játsszon, nem? Alapveően a Waldorf pedagógia alapgondolata nagyon tetszik. Nem hiszem, hogy a gyerekeket ilyen mértékben kéne terhelni az iskolában, mint jelenleg. Annyi a tudásanyag, amit a fejükbe kell gyömöszölni, hogy elvész a gyerekkoruk. Mindenki a legjobbat akarja a gyerekének, de mi is a legjobb? Járassuk minél több különórára? Egész kicsi korától foglaljuk le minden idejét, és energiáját? Már születésétől fogva?
Vagy tanítsuk meg arra, hogyan kell jól tanulni, hogyan lehet szeretni a tanulást? A tudásszomj ösztönszerű... nem szabad kiölni belőlük rossz tanítási módszerrel, rossz tanítási rendszerrel! Meg kell őrizni a kíváncsiságukat! A Waldorf pont ezt akarja. Egyetlen bökkenője van: 13 évig (+ az ovi) fizetős! Havonta tízezreket kell kinyögni, és nincs kilépés. Ugyanis annyira speciális a tanmenete, a módszertana, hogy nem lehet menet közben kilépni, és a "sima" oktatásba bekapcslódni. A végeredmény ugyanaz, vagy még sokkal jobb is, de ki garantálja, hogy végig tudom biztosítani azt a bizonyos összeget... havonta? És ez még csak egy gyerek.. és mi lesz a ketteskével?
Lényeg, hogy körbekérdeztem még 1-2 ovit (fizetőset), és sajnos mindegyik 60 000 Ft körül van, ugyanúgy mint az, amelyikbe most jár.
A végén arra jutottam, hogy vannak jobb ovik, vannak jobb módszerek, és vannak sokkal jobb hírű ovik, DE még ez a legolcsóbb mind közül, és ez van a legközelebb... és ami a legfontosabb, Máté szeret ide járni, hiszen itt már van barátja is: Ferkó.
És közben próbáljuk megőrizni a született kíváncsiságát, tanulás-szeretetét... vannak még más módszerek is ;)
Aztán ha véletlenül mégis felveszik egy oviba januártól, váltunk. És remélem, hogy ott is lesz barátja :)

2009. szeptember 27., vasárnap

az első fiús hétvége

Még aznap, hogy apa hazaért Kanadából, egy délutáni alvást követően, este elindultak Gotthárdra: csak apa és Máté! Nagyon izgultam... amikor elmentek, gombóc a torkomban... egy kicsit pityeregtem is.
Kingussal sokat aludtunk (viszonylag)... szombaton shoppingolni mentünk. Az eredmény, anyuval jól összebalhéztunk, nem találtam semmit, úgyhogy jó szarul éreztem magam... viszont a gyerekeknek megint vettünk rucit... ott legalább mindig sikerélményem van!
Vasárnap a nappali polcát rámoltam, miközben Kinga édesen gügyörészett... még mindig taknyos, de javul a helyzet.
Most meg ülök, és várom hogy hazajöjjenek a fiúk... telefonon már beszéltünk, többször is, és Té még mindig szeret :)

hármasban egy hétig

Alighogy hazaértünk Törökországból, Petit már hívták is, hogy ki kell mennie Kanadába egy hétre. Szombaton kellett indulnia, 5 nap múlva. Szóval egész héten nem ért rá... így hármasban mentünk pénteken az állatkertbe is. Na az szép kör volt! Találkoztunk Dávidékkal, de hamar leléptek, mert Miki már fáradt volt. Viszont Kárász Eszti gyerekei maradtak Lacival. Dorka és Máté nagyon jól elvoltak. A fókaetetés után mentünk a medvékhez, ahol a fagerendák között nagyon klasszul lehet bujkálni.
A zsiráfok a tenyerünkből ettek... Té olyan bátor volt, hogy egyedül etette a zsiráfgyereket. Utána még sétáltunk egy kicsit, de Dorka a játszótérre akart menni újból, míg Kingus már éhes volt... szétváltunk, és elindultunk az étterem felé... csakhogy eltévedtünk, és még egy órát bóklásztunk (közben azért megetettem a lányom)... Kinga a kocsiban, Té a hátamon!
Na, de hogy a dologra térjek, Peti elrepült szombaton reggel :(
Egy hétig hármasban voltunk a gyerekekkel. Persze rögtön az első nap betaknyosodtak mindketten. Így az első két éjszaka borzalmas volt. Mátéval a gyümölcslé, kontra víz volt terítéken, Kinga meg az orrdugulás miatt csak rajtam tudott aludni, úgy, hogy én félig ültem... na kösz!... Túléltük.
Hétfőn elsétáltunk a játékboltba, és Té választhatott magának vmit, névnapjára. Egy Hotwheels autópálya lett a zsákmány.
Kedden dokinéninél is voltunk: Kinga 65 cm, és 8,1 kg, Máté egészséges, mehet bölcsibe... hát ment... de micsoda hiszti árán! Azonban, mint kiderült, a hiszti nekem szól... miután eljöttem, már semmi baja sem volt, istenien érezte magát...
A hét ezután egész kellemesen telt. Az éjszakák is normalizálódtak, sőt, Tét sikerült rávenni a fogmosásra: ha nem mosol fogat, nem kapsz éjjel gyümölcslevet, mert elromlanak a fogaid! ;)
Szerdán látogatóink voltak: Gabi, meg a csajok (Janka Panka, és Hanna Barbara)... először nem tudtak kezdeni egymással semmit, majd veszekedés, és persze amikor indulni akartak, akkor kezdtek el igazán jól együtt játszani! Sütöttem még egy halom sültkrumplit, úgyhogy még maradtak egy kicsit.
Csütörtökön megint bölcsi, megint hiszti, megint nagyon jól érezte magát...
Pénteken reggel aztán végre hazajött apa!

2009. szeptember 21., hétfő

Törökország

6-án vasárnap reggel elindultunk a reptérre... a gyerekeim csúcsszuper utazók, mint kiderült. Máté szegény ugyan eléggé hányós fajta (egyévesen még jobban bírta), de szerencsére amint kijön belőle, jobban lesz... szóval az odaúton (Budapest-Istambul) szegénykém boázott... az ember kisgyerekek mellett hihetetlen reflexekre tesz szert: papírzacsikinyitás és gyerekszájaelétolás kb. fél másodperc... és csak azért ilyen lassú, mert a másik gyerek az ölemben aludt! ;)
Istambulban kicsekkolás, csomag felvesz, helyi reptérre átcaplat, becsekkol, csomag felad, vár... Istambul-Izmir... amikor megérkeztünk, bérelt kocsiba be, irány Kusadasi... ott kb. 1 órát keringtünk, mire végre megtaláltuk a szállást (rossz volt a leírás): HLC (Holiday and Lesure Club). Messze a tengertől, egy kis apartmanfalu... gyönyörű környezet, 4-5 medence, gyerekeknek vízicsúszda stb... kb. 4 csillagos szállás... Az apartmanban volt egy elég nagy hálószoba, nagy franciaággyal, a nappali-konyhában meg volt 2 kinyitható kanapé... az egyiket bevittük még a hálóba, a nagyágy mellé... azon aludt Máté, és mi Kingával hárman a nagyágyon... tuti volt!!!
Hétfőtől aztán nyaralás: irány a helyi Tesco :) Aztán a csúszdákat próbálta ki Máté, és roppantul élvezte!
Keddre rossz időt mondtak, úgyhogy elmentünk Ephesusba (Efes), a görög romokat megnézni... az amphiteátrumban egy koreai pasi énekelt vmit... műkedvelő operaénekes lehetett... nagyon jó hangulatot csinált! A koreai csajok meg elájultak Mátétól, kértek közös fotót... amikor meg a kis macho dobott nekik puszit (szülei bíztatására), a lányok elolvadtak. ;)
Na nem részletezem, fürödtünk sokat a tengerben, meg voltunk csúszdaparkban (Máté imádta, Kinga meg mindig ott volt velünk), láttunk delfinshow-t, meg bazárban is voltunk (nem vettünk bőrkabátot, és aranyat sem :)), meg kikötőt néztünk, meg voltunk várban is , meg egy csúcsszuper játszótéren... szóval nagyon klassz volt! A csúszdaparkban Máté összehaverkodott egy angol háromévessel (Conan), és mindketten sírtak, amikor el kellett válniuk egymástól... Conannek ment a busza... utána ha pl. el kellett indulnunk valahonnan, Té mindig megkérdezte: Megy a buszunk? :)
Az árvízről csak itthon hallottunk, az esőzésekből alig kaptunk valamit. Ez az időszak már nagyon szezon vége volt. Szerintem max. 30 fok volt, de nagyon jó idő, és nem volt hideg a tenger sem. Kingus ugyan még szerintem nem sokat fogott fel az egészből, de jó volt, hogy négyesben tölthettünk egy hetet úgy, hogy senki sem telefonált, semmi más dolgunk nem volt, mint hogy együtt legyünk, és szórakozzunk!
A higiéniáról: a lakás olyan fertőtlenítőszagú volt, amikor megérkeztünk, hogy napokig kellett szellőztetnünk. Csak palackos (5 literes) vizet használtunk, még főzéshez és fogmosáshoz is, sokat ittunk, nem ettünk kis kifőzdékben, nem ettünk fagyit, csak jégkrémet... nem is nagyon hiányzott semmi ezek közül... gyerekekkel úgysem lehet nagyon beülni sehova... szombaton ettük szerintem életünk legjobb pizzáját (!) egy étteremben, a bazársoron (Kusadasiban), és ettünk gyrost is egy üzletházban, a Tesco mellett. Ja, a bazárban vettünk egy "igazi" Gucci napszemüveget! Nagyon dögös!
A gyerekeink hódítottak: Kingához minden második török megállt, csettintgetett neki, meg simogatták a pofiját... Máté buksiját is megsimogatták sokan, és amikor előjött törökül azzal, hogy köszönöm (tesekür ederin), olvadoztak, és kapott érte nyalókát... egy aranyboltban (Máté bement) meg kapott egy ajtódíszt... Kinga meg pusztán a két szép szeméért kapott egy kis szerencsehozó bigyót. Szóval tényleg csúcsszuper volt minden! Ja, utolsó nap a kocsiajtóhoz odacsuktam a fényképezőgépünket... bedöglött, de a kártya szerencsére ép maradt... lebutítom a képeket, és teszek fel ide egy párat.
Ja, hazafelé úton is kitaccsolt a kicsi Máté kétszer is (a kocsiban és az első repülőgépen)... viszont amikor Budapestre szálltunk lefelé, duruzsoltam a fülébe mindenfélét, mert láttam, hogy rosszul van, és annyira elkábult, hogy hányás helyett bealudt... édes kispofám... és ezt nem tudtam lefotózni!!! :(

2009. augusztus 21., péntek

Újabb séta a törpékkel.

Na ez már sima ügy volt. Szerdán reggeli után felpakoltam a törpéket... Kinga a babakocsiba, Máté gyalog. Hozott magával ő is egy kicsi babakocsit, amibe az egyik labdáját tette. Becsülettel tolta végig! A patakparti játszótérre mentünk. Ott voltunk egy órát, és Máté hazafelé is tolta a babakocsiját (!), Kingus meg végigaludta az utat!!!
Amikor hazaértünk Máté rögtön aludni tért! Ilyet!!!
Szóval ez egy ideális séta volt!!!

Családi buli

Múlt szombaton családi buli volt Gödön. Dávid szülinapjára készítettem ajándékot... illetve csak készítettem volna! Egyszerűen nem voltam képes befejezni! Ez az a bizonyos alkotói válság? A lényeg, hogy szokásunkhoz híven megint késve indultunk el.
Apa és Máté bicajoztak... apa tekert, Máté hátul ülve irányította: Gyorsabban!...
A lányok autóztak. No hát természetesen egyik gyerek sem aludt el az odaúton... sebaj.
Miki már ott volt. A maga egy évével rontom-bontomkodott. Nagyon édes csibészes szeme van!
Később jöttek Eszterék... bezzeg náluk mindkét törpe elaludt. Nagyon helyesek a lányok. Janka már jön-megy, pedig még csak 9 hónapos. Dorka meg igazi hódító lesz a gyönyörű hatalmas szemeivel, és a göndör fürtjeivel.
Máté délután jól elfáradt, úgyhogy a számítógépek melletti kanapén lefeküdt aludni. Olyan önálló már, hogy szinte fáj a tudat, milyen hamar vesztem el a jelentőségem. Persze mindig én leszek az anyukája, de már egyre kevésbé lesz rám szüksége.... és ez így van rendjén :(
Kingus mindenkinek nagyon tetszett... megint. És nagyon jó kislány volt.
A buli nagyon hangulatos volt, igazán semmi izgi nem történt. Azért a végén anyum nem hazudtolta meg magát: belelépett a bográcsba, ami a konyhában az egyik sarokban lapult, félig telve bográcsgulyással... hát ez azért tipikus... :)
Dédi nagyon boldog volt, hogy 5 déd- és pótdédunoka nyüzsgött körülötte. Kár, hogy nincs több ilyen buli!

...csak úgy...

Az elmúlt napok történései:
Hétfőn Kinga megkapta a 4 hónapos oltásokat. Nagyon jól bírta, mint általában. Úgy tűnik a gyerekeim nagyon strapabírók, szerencsére. A mérlegelés eredménye: 65 cm hosszú, és 7,44 kg-os a pici lányom!!! Csoda, ha izmosodok? Ja, és a doktornéni megdícsérte, hogy milyen ügyesen fordul a hátáról a hasára, és milyen szépen tartja magát. Azt mondta, hogy látszik, hogy nagyon érdeklődő, okos baba, mert a nagysúlyú babák többsége lusta a mocorgáshoz, de őt hajtja a kíváncsiság!
Máté is jött velünk. Persze nem én lennék, ha nem felejtettem volna itthon Máté oltóanyagát (a kullancscsípés okozta agyhártyagyulladás elleni oltáshoz). Úgyhogy vele másnap is meglátogattuk a doktornénit. Jobb is volt így, mert nem tudom hogy tudtam volna egyszerre a két törpémet vigasztalni!
A dokinéni után még játszótereztünk, majd hazajöttünk. Máté rögtön ment aludni. Mostanában nagyon nagyfiús lett: mondja, ha álmos, sőt elindul a szobája felé. Nekem nincs is más dolgom, mint hogy vigyek neki inni, betakargassam, és adjak egy puszit. Ő már magától elalszik! Sokszor este is ezt a formáját hozzam ami fantasztikus!!!
Kedd reggel vittem Mátét az oltásra. Amióta átjöttünk ehhez a doktornénihez, nem fél bemenni a rendelőbe. A régi dokinknál sírt amikor meglátta a rendelő ajtaját! Most nagyon bátran viselkedett. A szurinál persze pityergett kicsit, de hamar megnyugodott.
Oltás után siettünk haza, mert mentünk útlevelet csináltatni a gyerkőcöknek. Odaértünk, kiderült, hogy a legfontosabb, az anyakönyvi kivonataik otthon maradtak...tipikus!!! Én leültem Kingussal, hogy megetessem, a fiúk meg hazamentek az iratokért. Amikor visszaértek már gyorsan ment minden... kivéve Máté fotózását. Hát jó sokáig tartott rábeszélni, hogy álljon egy picit nyugodtan! Mindkét manócskámról sírós kép készült. Peti szerint ez azért nem baj, mert ha bármi baj van, a gyerekek úgyis sírnak, tehát könnyebb lesz őket felismerni!!! Kösz :)
Utána a Mekiben kajáltunk, majd késő délután Máté a teraszon pancsolt.
Ez is egész jó nap volt!
Az utóbbi időben Máté tündérien viselkedik a húgával! Simogatja, ha sír odamegy hozzá, és azt mondja: "Semmi baj, Tinda! Megmentelek!" Olyan édes! Meg kell zabálni. Kinga meg úgy néz rá, mint egy félistenre!
Imádom őket!

2009. augusztus 14., péntek

két gyerekes séta

No, hát igen régen írtam már... ez is azt bizonyítja, hogy "időm, mint a tenger"! De így szép az élet!
Időközben volt Kingának szájpenésze, meg a köldökében egy jó nagy pattanás (!?)... mindet túléltük, kikezeltük. Máténak meg beállt a kakimaki heti egy alkalomra. Amióta nem iszik tejet, nem is kemény.
Éjszakára beköltöztem a gyerekekhez. Átvittük az egyik nagy matracot, és ott alszom Kingával együtt, míg Máté a saját ágyikójában alszik, amikor alszik... ugyanis továbbra is sokszor ébred éjjel... sokat veszekszem is vele emiatt éjszakánként, mert sírva ébred, és sokat nyafog is... ha rászólok, hogy legalább ne nyafizzon, nagyfiúsan kijelenti, hogy már nem is nyafog, és kér inni! Ha nem lennék akkor éppen olyan fáradt, megölelném, és össze-vissza puszilgatnám! Ehelyett kezébe nyomom a cumisüvegét, és morcosan visszabújok az ágyamba! Kinga legalább jól alszik (lekopogom)... eddig. Éjjel kétszer kel szopizni, de sokszor csak egyszer. Nap közben cserébe keveset alszik... ill. délelőtt alszik egy nagyot, délután meg szinte semmit. Sebaj, éjszaka kárpótol!
Az elmúlt hetek nagy eseménye, hogy Máté innentől nem tartozik a pelenkás csecsemők közé... vagy csak félig... ugyanis nappal már egyáltalán nem kell pelus!!! Nagyon ügyesen pisil bilibe, WC-be egyaránt, irányítja az irányítanivalót. Ma olyan ügyesen irányította, hogy lepisilte a nadrágomat!
Voltunk az elmúlt hetekben a Dínó Kiállításon - Máté a mai napig emlegeti, a Csodák Palotájában - ezt nem emlegeti, pedig jó volt. Voltunk kétszer Gotthárdon... Milánnal nagyon jól elvoltak, a lakás alakul. Voltunk a Hajniéknál, Balatonvilágoson 5 napot. Na az tényleg nagyon jó volt! Máté is imádta, és amikor hazafelé jöttünk, vissza akart fordulni. Máté volt biciklizni apával... nagyon élvezte, majd visszafelé elaludt. Aztán voltunk a leányfalui strandon is kétszer. Első alkalommal elkapott bennünket a vihar... a jégeső, és az összefüggő vízfüggöny beszorított minket 20-30 sorstársunkkal együtt az előtérbe, ahol eltöltöttünk röpke egy órát. Közben azon tipródtam, hogy vajon mennyire ázott el otthon minden ágy, minthogy mindenhol nyitva hagytam az ablakokat a hőségre való tekintettel. Aztán megelégelve a dolgot, elszaladtam a kocsiért, a bejárat elé álltam, és fokozatosan kimenekítettem a családot. Miután már a bugyim is vizes lett, elindultunk haza. Alighogy elhagytuk a strandot, az eső elállt. Otthon meg egy csepp sem esett!!!
Na, aztán ma meg sétáltunk egy nagyot! Kinga az Ergoban lógott rajtam, Máté meg nagyon rendesen fogta a kezem útközben. Találkoztunk Villei Barbarával, kicsi Aladárral az ölében (illetve a kendőjében). Elsétáltunk fagyizni, majd a Dunaparton bóklásztunk, kavicsokat dobáltunk a vízbe, botokkal hadonásztunk (Máté királyi többese). Aztán visszaindultunk, betértünk az új Norbi Update kávézóba néhány ingyen sütiért, majd végig a korzón, a Szoborkert felé vettük az irányt. Ott aztán a játszótér előtt könnyes búcsút vettünk Barbarától és Aladártól, mi meg maradtunk csúszdázni, hintázni, rosszalkodni... ez nagyon megy! Utána beugrottunk Bihari Enikőékhez Kingát megmutatni. Szerencsére pont jött Zsóka néni is... mikor Máté megunta, hogy csak Kingát csodálja mindenki, húzott, hogy menjünk már. Hazafelé a Darupiacnál már elfáradt, úgyhogy az utolsó negyed órát Mátéval a nyakamban, és Kingával az ölemben töltöttem. Így sétáltunk haza hegynek föl, völgynek le. Nem mondom, hardcore volt!
Hazaérve gyorsan megfürdettem Kingust, majd a gép elé ülve megetettem, amíg Mátéval vicces dínós videókat néztünk a Youtube-on... Kinga ágyba, Máté kádba, anya zuhanyzik. Mire kijöttünk Mátéval a fürdőszobából, Kingababa aludt!!! Édes kicsi lány. Viszont Máté is kitett magáért, mert ezután felmentünk aludni: Máté ágyba, pelus ráad, body felvesz, lefekszik, betakar, innivaló kezébe... lejövök, alvás!
Szóval most arany életem van... de nem alszom ám!!!


2009. június 19., péntek

ijesztegetős Kinga

Tegnap egy kicsit megijedtem: kaptunk egy levelet a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájáról, hogy, idézem:

"Az ujjszülött kori tömegszűrés során Pávolics Kinga nevű gyermeküknél kissé alacsonyabb vér bionidáz enzimaktivitást találtunk. Kérjük, a következő munkanapon háziorvosuk segítségével vegyenek ujjbegyvért a mellékelt szűrőpapírra, amelyen 2 korongot itassanak át vérrel... 1,5 - 2 órás száradást követően fehér papírba csomagolva elsőbbségi postával adják fel a fenti címre, és írják rá: "Anyagcsere Laboratórium részére". Amennyiben a vérévétel időpontjában a gyermek vizsgálata során háziorvosuk eltérést talál, vagy Önök a gyermek állapotában eltérést észlelnek, haladéktalanul telefonáljanak anyagcsere-ambulanciánkra, vagy hozzák be gyermeküket bármely időpontban a Klinikára."

Szóval ez azért elég komolyan hangzik. Nem mertem még utánanézni a neten, hogy mit írnak erről, milyen betegséget okozhat ez stb. Nem akarok feleslegesen parázni... ez persze elkerülhetetlen. Ma, a vérvétel után még Apa is telefonált, hogy mi volt... pedig ez igazán nem jellemő... különösen olyan napokon, amikor rengeteg munkája van.
Lényeg a lényeg: bementünk a dokinénihez, megszúrta a sarkát, megnyugtatott, hogy ez még ennyiből nem komoly, és ha most is találnak eltérést, akkor is gyógyítható. Szóval nagyon nem izgulok, de azért kicsit igen.

De Kinga jól van, és hát kerekedik rendesen. A doki szerint sem úgy néz ki, mint akinek bármi baja lenne. Mostanában ölbebaba, és kiharcolja, ami neki jár. És már unatkozik!!! Pont olyan lesz, mint a bátyja!... felköthetem a gatyámat!

2009. június 10., szerda

dob

Ja, és elfelejtettem (már megint) vmi fontosat!

Múlt héten volt a 6 hetes kontroll... vittünk Zsuzsinak egy 3 fotós képkeretet, amibe még képeket is tettünk a szent családról... kapott még egy utazási utalványt is... azt hiszem éreztem a hangjából egy hangyányi csalódottságot: Máté születése után egy babafotókkal (természetesen Mátéról készültek) díszített dekupázsolt fadobozt kapott: ebben tartja a mai napig a mindenféle olajokat (ha jól emlékszem).
Idén Tomi kapta az igazi meglepetést: készítettünk neki egy pergőt: értelemszerűen Guszty csinálta a dobtestet, én terveztem a grafikáját, a Színművek nyomták ki, és Peti szerelte össze. Képek alant megtekinthetők... az öröm, amit Tomi arcáról olvashattunk le, sajnos nem mellékelhető, viszont nagyon szép emlék marad!

Szörcsimörcsi és kakimaki

... na, hát kb. ilyen gyakran tudok leülni írni... és ezt is részletekben!

Tegnap megvolt Kinga 2 hónapos orvosi vizsgálata. Jelentem, óriásbébink van! 5830 g, és 62 cm. A kórházban 60 centinek mérték, de 1 hónapja, a dokinéninél, már csak 55 cm volt :o... ki érti ezt!? Tehát ehhez képest 7 cm-t nőtt egy hónap alatt!!!

Viszont még mindig szörcsög... folyamatosan. Ez a doktornéni szerint lehet attól, mert a légzőjáratai (van ilyen?) szűkölködnek. Namármost ezt kinőheti, hiszen ahogy nő, a hely is nő benne. De lehet, hogy mindig is ilyen kis szörcsimörcsi lesz a lányunk!?... Miss Röfi... csak sokkal szebb :)
Úgyhogy most (orr)szívunk. Eddig a porszívós megoldást preferáltuk, mert csak a hatékonyságot tartottuk szem előtt (az, hogy ki tud aludni éjjel, és ki nem, teljesen mellékes ;)), azonban megfogalmazódott egy kérdés bennem: hogyan fogunk elmenni itthonról nyaralni, ha porszívóhoz vagyunk kötve. Így hát elkezdődött a mobil orrszívók tesztelése. Máténak, anno, tudatlan elsőgyerekes szülők lévén minden vackot megvettünk (és egyik sem használt), így van pompás pumpás kézi orrszívónk, LivingLab-es csodánk, Pesztonkás orr-, éééééés mellszívó herkentyűnk, és még amit elfelejtettünk, vagy nem találunk az itthoni dzsungelharcban.
Szóval tesztelünk: a porszívó kiszívja, amit lehet, de nagyon hangos, és áramot nem tudunk magunkkal vinni... a porszívóról nem is beszélve, hacsak nem veszünk gyorsan egy kisbuszt vagy egy bizbazt (azaz kicsi porszívót). A pompás pumpást már meg sem próbálom... nem a mi orrainkhoz való! A LivingLab csodája sem igazán vált be, bár bepiszkolnunk már sikerült. A Pesztonka viszont igazi meglepetéssel szolgált! Mellszívóként ugyan csúfosan bukott, és bár meg sem közelíti a porszívó erejét, azért mégis ő teljesít a legjobban. Mindig kerül a szívófejbe cucc, és Kinga láthatóan, és hallhatóan gyógyul... többet alszik, és kevesebbet szörcsög. Így hát nem kell itthon gubbasztanunk porszívótlanságtól való félelmünkben, hanem bátran nyakunkba vehetjük az országot, és a gyerekeket!

Az utóbbi hetek másik fejleménye, hogy Máté már harmadszor tudott magától, fájdalom nélkül termelni. Tehát tényleg a tej lehetett a ludas! Nincs hasgörcs, nincs sírás... vagy csak minimális, és az is megszokásból. És a dokinénivel való konzultáció hatására már azért sem aggódom, hogy csak 3-4-5 naponta van "ünnepnap"! Zárójelben megjegyzem, hogy négy gyerekes barátnőm szerint itt kezdődik a férfiak elrontása: a lányok simán elintézik a dolgukat, míg a pasiknál már annak is örülünk, és végtelen dicshimnuszokat zengünk, ha sikerül egyedül kakilniuk! Nem csoda, ha istennek képzelik magukat! Mindenesetre egy székrekedéses, és ezért síró, küszködő gyereknél nem lehet nem örülni annak, ha végre van vmi a pelusban! Kedden Máté már azt mondta hogy ez nem is fájt! Szóval minden nagyon tutin alakul! Már csak az alvást kellene vhogy megoldani! ;)

Az alvásról jut eszembe, hogy nem is vagyok álmos, vagy fáradt igazán. Persze nem azt mondom, hogy nem tudnék bármelyik pillanatban, bárhol elaludni, ha tehetném, de most azt mondom, hogy rosszabbra számítottam! Lehet persze, hogy holnap már másképp gondolom, de most egész jól vagyok! Azért néha van itt vircsaft, de átlagban azt hiszem egész jó gyerekeim vannak... MOST!

Mátén azért nap, mint nap kitör a hiszti... bármi miatt... időnként azt gondolom, hogy elrohanok világgá! Na de ilyenkor megszólal az okos felnőtt az agyamban (ez egyébként ritka), és inkább arra összpontosítok, hogy ez nem tarthat örökké; pár óra, és vége lesz; csak ezt éljem túl, és aludhatok; meg, hogy ez néhány év múlva még hiányozni is fog... ezt ugyan elég nehéz elhinni, de azért vannak még illúzióim.

...és hát minden hiszti, kiabálás, féltékenykedés (mert az is van), és anyanemszeretlek, meg menjinnen ellenére is imádom őket! Hiszen lehet ezeket az ördögfiókákat nem szeretni? Amikor már az idegösszeroppanás határára kergetnek egy-egy éjszakai félórás, órás, hisztivel, akkor jön mindig, egyfajta feloldozásként a puszi, a bújás, a szeretlek, a picivagyok, ill. Kinga esetében egyenlőre a mosoly, az alvás...

2009. május 26., kedd

Pénzpatak

Hát megvolt az első "nyaralás". Anyukám társaságával mentünk Pénzpatakra (Eger és Miskolc között, a hegyekben)... ők már többször voltak, de jellemzően szilveszterkor, úgyhogy sokuknak szintén újdonság volt a nyári erdő.
A hely gyönyörű... az erdő közepén egy nagy tisztáson van(nak) az turistaház(ak), ahol megszálltunk. A szobák európai színvonalúak, a konyha meg egyenesen mennyei! Persze képet elfelejtettem készíteni, iába is vittem fényképezőgépet... jellemző!
Két nap is kirándultunk. Szombaton átrándultunk Répáshutára... Máté a fele úton gyalogolt, majd Nana cipelte tovább. Az utolsó szakaszon én cipeltem a hátamon a háti hordozónkban, mert már marha álmos volt szegénykém. Kb. 1 órát lógott rajtam... mikor beültünk egy fogadóba Répáshután, Máté végig a hátamon aludt, Kinga meg evett... elől gyerek, hátul gyerek... szép látány lehetett! Kinga a babaerszényben aludta végig a kirándulást, csak akkor került Nanához, amikor Mátét a hátamra vettem.
Vasárnap rövidített túrát tettünk a környéken, mivel Mátét végig cipelni kellett. Itt vetettük be a csapat férfitagjait... egyikük a nyakába, majd amikor elaludt, az ölébe vette a kicsi fiamat, és egészen az ágyáig vitte, ahol hatalmasat szunyált végül. Mondjuk nem is csodálom, mert az éjszakák persze nem voltak ilyen idilliek.
Első éjszaka szuperül aludt mindkét csemetém, de másnap... felváltva szórakoztattak minket (anyut és engem). Így persze minimálisra csökkent az átaludható órák száma, ami igencsak meglátszott rajtunk másnap.
Azért tényleg nagyon klassz volt a kiruccanás... igaz, kellett egy-két éjszaka itthon, a pihenés kipihenésére!

Éééés Máté a tejmegvonás hatására, ritkábban ugyan, és nem is teljesen magától, de kakilt!
Éééééés nem volt kemény, pedig 4 nap teljesen kimaradt!
Éééééééés közben nem voltak görcsei! Nem napokig készült a nagy tettre, nem is látszott rajta, hogy készül vmire! Remélem ez már haladás!

És Kinga 5 és fél kg!!! Most csütörtökön lesz még csak 7 hetes!!! Mi lesz itt? Meg fogok izmosodni alaposan ;)

Viszont most mindketten taknyosak kicsit.

És Máté sírt, amikor bölcsibe mentek Nanával ma reggel. Nem akart ott maradni. Hát kíváncsi vagyok, mit fog mondani, ha értemegyek délután! Ez vajon a féltékenység a tesó miatt? Vagy ez teljesen normális? Persze a féltékenység is normális... Jó lenne belelátni néha a fejecskéjébe!

Ja, és megvan az új fényképezőgépünk! A kirándulós képek helyett teszek fel néhányat, amik már ezzel készültek!

2009. május 21., csütörtök

Családi fotózkodásos miegymás

Hétfőn volt Kardos Zsuzsi barátnőm fotózni! Állati jó képeket csinált!
És még sütit is hozott! Ez aztán a kiszolgálás! Köszi Zsuzsi!!!!

egy "jó kis nap"

Tegnap felhívtam azt a bizonyos dokit. Ismét egy egész más vélemény, bár a korábbiakkal abban megegyezik, hogy ne adjak bolti tejet Máténak. Na de most már rendes, frissen fejt tehéntejet sem ihat! Helyette 3-as tápszert kell adnom, max. napi 2-3 alkalommal. Hát érdekesek lesznek az éjszakák! Na meg az altatások...
Na mindegy, majdcsak túléljük... megint rá kell állnunk arra, hogy éjjel csak vizet lehet inni. Mondjuk kényelmesebb is lesz!
Tegnap megint iszonyú kínszenvedések közepette tudott Máté kakilni. Egyedül voltam itthon a két törpémmel (még jó, hogy nem én vagyok Hófehérke, mert akkor 7 lenne!). Hát kikaptam egy jó kis nyűgös napot!
Délelőtt még jó volt, bár Kinga nem nagyon aludt. Már éjjel is folyamatosan szórakoztatott, mert szegénykémnek alaposan bedugult az orra, és ott röfögött, meg küszködött mellettem. Szóval délelőtt sem aludt, ami csak fokozta a nonkomfortérzetemet a "szuper" éjszaka után. Elég közel voltam a zombisághoz! No de délben elszabadult a pokol! Máté üvöltött, mert jött (volna) a kaki, és próbálta elnyomni a késztetést. Kinga üvöltött, mert hulla fáradt volt, mivel nem aludt! Aztán hosszas küzdelem, és egy kúp után, 1 órára Máté kinyomta a kinyomnivalót... a dobogón a szőnyegre, a vonatsínekre! Irány a fürdőszoba... Máté a kádba... lezuhanyozni az ordító gyereket, ki a kádból, törülköző föl... szőnyegsikálás, sínsikálás... közben Kinga üvölt a teraszon, a babakocsiban. Mátéra pelus, irány az ágy... emeletre föl, maradék 2 korty tej kezébe nyom... iszik (addig is csönd van... az emeleten)... újabb sírás... ígérem, viszek neki gyümölcslevet! Le a konyhába... közben Kinga üvölt... fent csönd van, Kingát vigasztalom... kis cici, majd alvás! Felmegyek, Máté is elaludt... végre teljes a csönd!!!
Anyu hív... mindezt elmesélem... mondja, feküdjek le én is aludni (zombiságom már hallható)!
Még jó, hogy nem tettem, mert Kinga felébredt! Ölembe veszem, ringatom, gép elé ülök... végre alszik egy kicsit.
Ja, közben amikor Peti hívott, hallotta a háttérzajt... végre leesett neki, hogy így telnek a napok itthon! És nekem még NEM hisztisek a gyerekeim! Mi lenne, ha igazán sírósak lennének?
A délután már egész jó volt! Jött Hajni barátnőm babázni (4 gyereke van), aztán szépen lassan hazaszállingózott a család! Kinga ugyan egész nap nyűgös, nemalvós baba volt, de innentől már ez is elviselhetővé vált.
És éjszaka aludt éjféltől 5-ig!
Ma meg Máté bökcsiben. Nagyon jó lenne, ha végre megoldódna a kakiügy! Borzasztó fárasztó mindannyiunknak látni a kis manóm szenvedését testileg-lelkileg egyaránt! Hát még átélni ezt!
Az a baj, hogy a dokik nem igazán tudnak mit kezdeni egy ilyen problémával. És hát egy 2 évesnek megmagyarázni, hogy nyomja ki, mert akkor jobb lesz, és hogy nem is fáj annyira...

2009. május 17., vasárnap

Máté és a "szék"

Máté kb. egyéves kora óta küzd a székrekedéssel. Voltunk már talpmasszázson, kapott gyógynövényteát (amiről kiderült, hogy ekkora gyereknek nem szerencsés adni), homeopátiás bogyókat kap, mégsincs jelentős javulás. Volt időszak, amikor átmenetileg jobb lett, de már elmúlt (...engem békává változtatott... de már elmúlt!)
A terhességem, és a tesó születése sem tett túl jót az ÜGY-nek, úgyhogy továbbra is kínlódunk. Mostanra már pontosan tudom, hogy mikor jön a hasfájás, és mikor szorítja vissza sikeresen a belek támadását. Bármilyen okos kisfiú, sajnos az ilyen ösztönös tevékenységeket nem tudom észérvekkel befolyásolni. Hiába mondom neki, hogy ha minden nap jön egy kicsi, akkor kevésbé fog fájni, nem gyűlik össze, nem áll össze kemény golyóvá.... hiába. Azt hiszem ezt ki kell nőnie, nem marad más választásunk. Mindenesetre eldöntöttem, hogy bárki bármit mond, kúpos rásegítést adunk kétnaponta. Hátha javít a helyzeten. Meggyőződésem ugyanis, hogy a fájdalomtól való félelem miatt szorítja vissza. (Szegénykémnek már a popsija néha úgy néz ki, mintha szanaszét kaszabolták volna!) A gyerekorvosunk persze nem tudott használható tanácsot adni. Azért még megkérdezek mást is!
A tegnapi éjszakánk horror volt: mivel Peti Gotthárdra utazott, így egyedül aludtam a két gyerekkel (legalább anyu tudjon pihenni... két zombi mit kezd két elevenséggel?) Máté 9-kor kapott egy fél kúpot, mert már két napja láttam a visszaszorítás jeleit. 10-re sikerült megszülnie... Aztán alvás. 12-kor sírva ébredt, mert görcsölt a pocakja. Éjjel 1-ig "vajúdott", mire meglett az eredmény. Utána annyira elfáradt, hogy hiába fájt még a hasa, elaludt. 4-től 5-ig újabb kínlódás, eredménytelenül, majd alvás 8-ig. Egész délelőtt nyűglődés... azóta is várjuk a folytatást!
Igazából roppant elkeserítő a tehetetlenség! Csak nézem, símogatom, de igazi segítséget nem tudok nyújtani... néha együtt sírunk. Holnap mindenképpen hívom Lénárd Béla barátunkat... hátha ő tud vmi okosat mondani. Azért a 30-40 év alatt, amióta gyerekorvos, csak látott már ilyet!!!
És csak reménykedni tudok, hogy Máténál hamar megoldódik ez a helyzet, és Kinga kimarad az ilyen élményekből!

2009. május 6., szerda

Máté és Kinga

Amióta itthon vagyunk a kicsi lánnyal, Máté rendszeresen megsimogatja, megölelgeti, és aranyosnak nevezi, meg mondogatja, hogy vigyáz rá. Ha el van kenődve, akkor is sokszor mondja, hogy: Tindához! Van még bennem egy kis félsz, hogy azért viselkedik így, mert azt gondolja, hogy nekünk ez tetszik (ebben persze igaza is van). Nagyon remélem, hogy nem csak elfojtja a féltékenységét! Bár amióta itthon vagyunk, éjszakánként előfordulnak rettentő hisztik... talán így jön ki rajta a feszültség.


Amikor Máté picurka volt, minden időmet vele töltöttem, minden gondolatom az övé volt. Ezt ugye ő meg is szokta, igényli is. Ezért igyekszem nagyon odafigyelni arra, hogy ne érezze úgy, hogy letaszították a nyeregből, hogy elvesztette a szeretetünket. Már majdnem egy éve jár (ősztől rendszeresen) bölcsibe, heti két nap, kedden, és csütörtökön. Ezen most sem változtattunk semmit, viszont nagyon fontosnak érzem, hogy én menjek érte egyedül, és hazafelé sétáljunk... vagyis legyenek kettesben töltött időszakaink. Ha az első 6 hét eltelik, szeretnék vele eljárni vmilyen különórára is, mint például a Csiri-biri foglalkozás az Almafában... vagy vmi mást csinálunk, de mindenképp kettesben. Amikor szoptatom vagy pelenkázom Kingát, igyekszem Mátéval beszélgetni, rá figyelni. Éjjel ő is átjöhet hozzánk aludni, ha akar (Kinga velünk alszik). Reggel ugyan nagyon fárasztó, hogy Máté korán fönn van, és rugdos mindenkit, ahogy nyűglődik... meg ráfekszik Kingára, és macerálja (a kicsi lány nagyon edzett lesz), de még ez is belefér, és érthető... talán itt is kitör egy kicsit a féltékenység.
Rettegek, hogy ha egy szobában fognak már aludni, Máté bemászik a kiságyba Kingához, és pusztán szeretetből csinál vmi életveszélyeset. Ezt vajon hogy lehet kivédeni?
Arról nem is beszélve, hogy "neadjisten" NEM szeretetből csinál vmit... Na de ebbe nem is merek belegondolni!
Egy szó, mint száz, Máté egyenlőre nagyon jól fogadta a kistesót, és nagyon remélem, hogy ezt a viszonyt nem sikerül elrontanunk.
Na és mi van Kingával!? Sokat töprengek azon, hogy amíg mi Máté érzelmeit, lelkivilágát féltjük, addig Kingával nem is foglalkozunk. Neki nem járna ugyanolyan bánásmód, mint a bátyjának? Csak azért, mert ő született később? Amikor Máté megszületett, őt mindenki elhalmozta ajándékokkal. Most, hogy Kinga világra jött, jóformán semmit sem kapott (tisztelet a kivételnek)... Ez így van rendjén? Attól mert ő a második, már nem éppolyan csoda az érkezése? Őt már nem kell legalább annyira ünnepelni?
Lehet, hogy túldramatizálom a helyzetet, és nem is látom reálisan, mégis kicsit így érzem néha.
Ugyanakkor Kinga nem fogja tudni, hogy milyen volt egyetlen gyereknek lenni. Ő ezt fogja megszokni... hogy mindig osztozkodni kell vkivel anyán (és persze apán), és minden máson is. Ő nem fogja tudni, hogy Mátéra mennyi időt szántunk, és mennyi idő jut rá. Neki az lesz a természetes, ahogy és amennyit vele foglalkozunk, és nem lesz kérdés (remélem), hogy miért nem kap többet? Hiszen ő is a maximumot fogja kapni... az adott pillanat maximumát.
Máté viszont tudja, hogy milyen volt egyetlen gyereknek lenni. Ő nem azt szokta meg, hogy mindig osztozkodni kell vkivel anyán (és persze apán), és minden máson is. Ő tudja, hogy Kinga születése előtt mennyi időt szántunk rá, és mennyi jut rá most. Neki nem az lesz a természetes, ahogy és amennyit vele most foglalkozunk, és lehet hogy kérdés lesz, hogy miért nem kap többet? Pedig ő is a maximumot fogja kapni... az adott pillanat maximumát.
Nehéz gondolatok, amikbe talán jobb nem is belegondolni. Vagy inkább jó belegondolni, átrágni magunkat rajtuk, majd gyorsan elfelejteni mindent, hogy normálisan, félelmektől és előítéletektől mentesen, vidáman tudjuk felnevelni a gyermekeinket... hiszen ez a cél!


Na jó, ez egy kicsit csöpögős lett a végére... :)

2009. május 5., kedd

Kinga jön

Kingával egészen más volt a pocakos lét, mint annak idején Mátéval.
Az első terhesség csupa várakozás, izgalom... nagyon szerettem azt az állapotot! Nem azt mondom, hogy ez a mostani nem volt jó, de időnként terhes voltam igazán. És folyamatos lelkiismeretfurdalás gyötört, hogy Máténak már a pocakomban énekelgettem, dédelgettem, míg Kingával szinte nem is foglalkoztam... hiszen Mátéval foglalkoztam. 8-9 hónapig azon gyötrődtem, hogy tudom-e majd Kingát is legalább annyira szeretni, mint a bátyját!? Jelentem, igen!
No, de ne szaladjunk ennyire előre!
Kingával is minden rendben ment a terhesség alatt. Az utolsó hónapban kaptunk egy szívhanghallgató készüléket, amivel időnként behallgatóztunk Mátéval a pocaklakóhoz.

Aztán meg csak vártunk, vártunk, vártunk. Nekem már kezdett minden nagyon nyűgös, és nehézkes lenni. Utáltam, hogy nem tudok rendesen játszani az én imádott kicsi fiammal, hogy mindent másnak kell csinálnia helyettem, mert mindenem fáj, és hamar elfáradok. A Kovács László utca végéig tudtam csak elsétálni, és a végére már csak vonszoltam magam. Na ez azért leginkább a 8. hónapra volt jellemző, amikor is Kinga ráült egy idegre odabent, amitől alig tudtam járni. A 9. hónap ennél sokkal jobb volt... a kisasszony volt olyan kegyes, és odébb mászott. A vége felé már egész jól voltam:)!
A szüléstől viszont nagyon féltem. Mátéval nem minden úgy sikerült, ahogy azt megálmodtam, és hát valljuk be, egy császármetszés után megvan a rizikója a hüvelyi szülésnek. A félelmemet tovább növelte, hogy tudtam, semmiféle fájdalomcsillapítót nem kaphatok, hiszen előfordulhat, hogy nem érzem meg, amint elpattan vhol a régi heg, aminek nagyon csúnya vége is lehetett volna. Tehát mindenféle parával felszerelkezve indultam neki az újabb kalandnak.
Azonban, mint tudjuk, baba bent még nem maradt, így hát sokféle módon próbáltuk meg kicsalogatni a kicsi lányt. Ittam málnalevél teát, meg szedtem homeós bogyókat is a szülés meggyorsítása érdekében... na meg is lett a hatása!
Április 9-én, csütörtökön Mátét Nana elvitte bölcsibe, mi meg nekivágtunk a nagyvilágnak Petivel. Egy Trifós próbaépítésre mentünk először. A gyártelepen sétálgattam néhány kollégával, és élveztem a gyönyörű napsütést. Igazán jól éreztem magam! Aztán meglátogattuk egy egyetemi csoporttársunkat is a Mode Art-nál, összekötve egy üzleti megbeszéléssel. A mosdóban még gyorsan csináltam egy pocakos fotót (akkor még nem tudtam, hogy az utolsót).

Délután 2 körül értünk haza. Megebédeltünk, majd fáradtan ledőltem a matracra kipihenni a délelőtt fáradalmait, és egy kicsit fórumozni. Egyszercsak egy erős rúgást éreztem a hasam aljában. Felültem, mire elkezdett folyni vmi (úgy látszik nálam mindig így indul). Most azonban sokkal nagyobb mennyiség távozott, mint annak idején Máténál. Ez volt negyed 4-kor. Hívtam a szülésznőmet (Zsuzsit), majd lassan elindultunk. Nem siettünk igazán, mert Máténál sem történt semmi 24 órán keresztül, így azt hittem bőven van még időnk. Amikor azonban 10-20 perc múlva már fájások is voltak, elindultunk.
Aquincumnál már 5 percesek voltak, amitől kicsit azért kezdtem bepánikolni. A kocsiban most fontos szerepet kapott a "majrérúd": majd leszakítottam, úgy kapaszkodtam belé. Szerencsére a kocsi alváza is jól bírta a taposást! Mire beértünk a Bartók Béla útra, a rendelőbe, már 3-4 percenként jöttek a fájások. Fel a lifttel a negyedikre... kicsit furcsán néztek rám a lépcsőházban... berongyoltunk a rendelőbe, rátettek az nst-re, majd pihi. Eközben én már majd lefordultam kínomban a székről. Na itt már komolyan pánikba estem! Kértem, hogy mégis inkább legyen császár ez is! Tomi megvizsgált... kiderült, hogy már 3 ujjnyira nyitva vagyok, és érezni lehet a baba fejét! Szó sem lehet itt már császárról, irány a kórház! (Természetesen pont most volt a kereszteződésben egy kisebb baleset - sosem szokott itt lenni -, amit mi még simán kikerültünk, de Zsuzsi már belefutott, és Tominak egész más irányba kellett kerülnie.) Kb. fél 6-ra értünk a Szent Imrébe. A kocsival pont előtte sikerült parkolóhelyet találnunk. Amíg mentünk a szülőszoba felé, úgy éreztem magam, mint egy csiga, ami húzza maga után a csíkját! A szoknyám csurom víz volt... el tudom képzelni hogy néztem ki! A bejárat előtti oszlopban meg kellett fogódzkodnom az egyik fájásnál... Peti azt hitte, nem is megyünk tovább... valahogy felértünk az emeletre. A vajúdóban épp csak annyi időt töltöttem, amíg leküzdöttem magamról a ruhát, és átvettem a szülős pólómat (a zokni maradt, arra már nem volt időm, meg energiám). Azonnal a szülőszobára mentünk, és gyakorlatilag rögtön fel is fektettek a szülőágyra. Az ügyeletes szülésznő, meg a doki nagyon kedvesek voltak. Próbáltak megnyugtatni... úgy kapkodtam a levegőt, mintha attól félnék elfogy... el is kezdett a fejem, meg a kezem is zsibbadni. A doki megvizsgált: már 4 ujjnyira kitágultam. Hamarosan befutott Zsuzsi is... ekkor kezdtem megnyugodni, ahogy odaállt a fejemhez, és halkan mondogatta, hogy mit is csináljak... vegyem lassan a levegőt, koncentráljak stb.
Lassan befutott Tomi is (már attól féltem, lemarad a nagy eseményről), és szinte azonnal jöttek a tolófájások. Na persze nem ment magától a dolog most sem, úgyhogy a vákum mellett döntöttek (a császáros hegemet kímélendő). Egy segéderő a hasamat nyomta, míg én hevesen próbáltam lelökni magamról a kezét. Minden fájásnál erősen kellett nyomnom, anélkül, hogy kiabálnék... nehogy kárba vesszen az erő. Kb. 10. fájásra volt kint a kicsi lány! Megtisztogatták, és felsírt! A súlya körül fogadások zajlottak. Az nyert, aki 4 kg körülire saccolta: 3950g lett, és 60 cm! Rögtön a mellemre tették, és ez a kis pöttömke azonnal szopni kezdett! Ekkor már tudtam, hogy nagy cicibajnok lesz belőle... akárcsak a bátyja!
Amikor újabb tolófájást éreztem, kicsit meglepődtem, és megijedtem, de kiderült, hogy nem még egy baba, hanem csak a méhlepény akar megszületni. Láttatok már méhlepényt? Olyan, mint egy életfa!!!
Na és most jött a foltozgatás, ugyanis szanaszét repedtem, meg volt egy elég tekintélyes gátmetszésem is. Az összevarrásom tovább tartott, mint maga a szülés. Kb. 1 órát feküdtem még kiterítve. Szerencsére Tomi annyi érzéstelenítőt adott be, hogy szinte semmit sem éreztem. Az egész művelethez Peti tartotta a lámpát! Megint igazi hős volt! Nagyon jó volt, hogy végig bent volt velem!
Meg kell hagyni, Kingababa igazán jól időzítette a kiköltözést! És hát szó szerint berobbant az életünkbe!

Persze vele sem úsztuk meg a kezdeti ijedelmet: szombat reggelre besárgult. Mobil kékfénykocsira tették, kényszerzubbonyba. Vasárnapra tovább romlott a helyzet, így be kellett tenni az erősebb fényágyra. 3 napig volt bent. Fél órákra vehettem ki, csak az etetések idejére. Semmi összebújás. És a sárgasága csak romlott. Szerda reggel kitalálta az ügyeletes csecsemős doktornő, hogy valószínűleg az anyatej a ludas: minél többet szopik, annál sárgább a baba. Ritka, de előfordul. Szóval egy-két nap tápszer. Hát így lett. Én a szerdát végigbőgtem, úgyhogy Kinga úgy döntött nem gyötri tovább anyai szívemet, inkább gyorsan meggyógyul. Csütörtökre rohamosan javult a sárgaság! Hazajöhettünk! Még egy nap tápszer, és mehet megint a szoptatás!

Amikor hazafelé jöttünk, én kiszálltam a bölcsinél, hogy hazavigyem Mátét. Még aludt, amikor bementem. Ébresztgettük, de először azt hitte álmodik, a másik oldalára fordult, és aludt tovább. Amikor magához tért, és elhitte, hogy tényleg én vagyok ott, egy szempillantás alatt a nyakamban termett, és csak szorított, szorított, szorított. Aztán megfogta a kezem, és húzott, hogy haza!
Életem egyik legszebb pillanata volt ez! Nagyon jó anyának lenni!

Csak egy gondolat(sor)

Azt hiszem jóval korábban kellett volna elkezdenem ezt a blogot!
Le kellett volna írnom a Mátéval eltöltött több, mint 2 év pillanatait... így már nehéz visszaemlékezni. Le kellett volna írnom, Máté első mosolyát, amikor először átfordult egyik oldaláról a másikra, amikor felült, majd elkezdett járni. Le kellett volna írnom, hogy milyen volt az első szülinap, az első igazi karácsony. Le kellett volna írnom, hogy milyen volt a nagy utazás Amerikába, egy egyéves törpével, meg hogy ő valójában ott tanult meg járni! Le kellett volna írnom, hogy milyen volt az első nyaralás, ahol megfogant a hugica is. Le kellett volna írnom, hogy Máté mennyire szereti a bölcsit, hogy kikkel játszik, mit eszik (és mit nem), hogyan működik, hogyan teltek a napjaink, sokszor kettesben. Le kellett volna írnom a gondolataimat, amik Kingával való terhességem során felmerültek bennem. Le kellet volna írnom, hogy hogyan hallgatta Kinga szívhangját! Annyi minden vész feledésbe! Pedig annyi mindent kéne megörökíteni!
Kingával mindezt megpróbálom pótolni. Amikor Máté bölcsiben van (kedden és csütörtökön), igyekszem leírni a pillanatainkat! Aztán mindezt azt hiszem kinyomtatom... évek múlva.

Mátéval otthon

Az első néhány hét nagyon "idillien" telt: egyik kezemben a mobil, ölemben a notebook, másik kezemben Máté, és épp szopizik... ugyanis már csak két hetem volt az ösztöndíjas dolgozat leadásáig! Szóval meló ezerrel, szoptatás, pelenkázás, éjszakai ébrenlét, stressz, boldogság...


Meglett az eredménye: 3. hét végére egyik este iszonyú fejfájás, szikralátás, mellébeszélés... migrénes görcs.

Ezen is túl vagyunk. Máté azóta már majdnem 2 és fél éves. Tündéri kiskrapek! Imádom, sokat bújunk össze, és nagyokat lehet vele nevetni!



Máté születik

Máté 2006. december 15-én jött világra. Jó rég volt már, de a születése teljesen elevenen él bennem. Szerdán kezdődött... karácsonyi bevásárlást tartottunk aznap nagyival, aztán hazajöttem... mondanom se kell, hogy végig vezettem, nem kevesek csodálkozására!
Peti este próbára ment, anyu meg még dolgozott, amikor 9 körül elkezdett vmi folydogálni belőlem... csak szépen lassan, de határozottan szivárgott. Felhívtam a dokimat (Dr. Fülöp Tamás), meg a szülésznőmet is (Majnár Zsuzsa): figyeljem, milyen a folyás, eláll-e vagy folyamatos! Ha jön folyamatosan, irány a kórház! Amikor hazajött Peti (fél 11 körül), elindultunk... persze a cuccom nem volt előre összepakolva (jellemző). Beértünk a Szent Imrébe, Tomi megvizsgált: még semmi, Peti mehet haza. A vajúdóban feküdt egy kismama (Szabó Zsuzsa), aki már reggel óta bent volt... 2 héttel hordta túl Ildikót, és várta, hogy kibújjon végre! 24 órán keresztül szinte semmi sem történt. Zsuzsával beszélgettünk sokat, az ösztöndíjas dolgozatom bevezetőjét írogattam, pihengettem. Csütörtökön estefelé elkezdődtek a jóslófájások... fájt, de még nem tudtam, milyen ha igazán fáj!
Aztán 9-10 óra körül kezdtek bedurvulni, de még mindig nem rendszeresen jöttek, és csak szűk ujjnyira voltam nyitva. Azért hívtam Petit, hogy lassan készülődhet. Tomi már indult volna haza, amikor 11 körül igazi 2 perces fájások jöttek! Na ez már durván fájt! Peti is beért... irány a szülőszoba! Vajúdtam mindenhogy: labdán; zuhany alatt; zuhany alatt, labdán; térdelve; régimódi szülőszéken; Peti nyakába csimpaszkodva; szülőágyon mindenhogyan fekve; állva, szülőágyra dőlve... szóval tényleg mindenhogy. Közben meg minden egyes fájásnál kiabáltam! Kb. fél 5-re már 4 ujjnyira kitágultam, és jöttek a tolófájások. Máté viszont nem jött... még vagy másfél óráig!
Akkor aztán orvosi konzílium: inkább legyen császár, mert már mindketten iszonyú fáradtak voltunk. Egyetlen reakcióm volt: oké, de azonnal!!! Szűnjön meg ez az iszonyú fájdalom! Ez volt 6 után. Pénteken reggel 6.40-kor Tomi kiszedte belőlem a kicsi fiunkat, Mátét. Peti meglátta, és felkiáltott: De gyönyörű! Mire Tomi odaszólt nekem: Kicsit elfogult az apuka, nem?... hiszen egy lila, gyűrött, csupa magzatmázas, üvöltő gyerekecske lógott a karjaiban! 3130g volt, és 55 cm. A köldökzsinór iszonyú vastag volt, és mivel mint az apja, felszegte a fejét, nem tudott kibújni... ezért lett császár! Szélessávon kapta az ellátmányt a pocakomban!

Sajnos nem lehetett a hasamra fektetni, úgyhogy csak az egyik ujjammal tudtam kicsit megsimogatni.
Aztán amikor a csecsemős doktornéni megvizsgálta, elkezdett szörcsögni... alig kapott levegőt!!!
Engem áttoltak a szobámba. Aludtam egy kicsit, majd jött a csecsemős doktornéni, hogy Mátét át kell szállítani a Schöpf-Mérey Kórházba, a csecsemő intenzívre! Betolták a kis manómat egy mobil inkubátorban a szobámba, hogy még láthassam! Becsövezve, kiterítve... Szörnyű volt, de még elég kómás voltam ahoz, hogy igazán felfogjam. Még nem kelhettem fel a spinális érzéstelenítő miatt, úgyhogy egész nap csak agyban voltam aktív... rettegtem a még meg sem kapott babám elvesztésétől. Szombaton mehettem utána.
Legnagyobb meglepetésemre Zsuzsa is a Schöpf-Méreiben kötött ki a kicsi Ildikóval, mert ő meg beszürkült. Szóval ott is egy szobában voltunk, ami nagyon sokat segített. Amikor először megláttam Mátét az inkubátorban, elbőgtem magam. 100%-os oxigént kapott, mert nem tudott önállóan lélegezni. Mint kiderült, tüdőgyulladása volt, meg légmelle (légbuborékok szorultak be a mellhártya és a tüdő közé). Vmi kórokozó volt a ludas. Talán ezért indult meg a szülés 3 héttel korábban. Lényeg a lényeg: lelkileg nagyon megterhelő 5 napot töltöttünk a kórházban, de megtalálták a kórokozót, antibiotikummal kiírtották, Máté kapta a lefejt anyatejet, és ügyesen elkezdett szopni is.
Iszonyú jó volt, hogy végig velem volt a vajúdásnál Zsuzsi (a szülésznőm)... rengeteget segített! Tomi meg a legcsodálatosabb szülész orvos, akit ismerek! Amikor már azt hittem, végem van, az ő higgadtságuk és profizmusuk "mentett meg". Peti meg igazi hős volt... és igazi támasz!
Következő szerdán jöhettünk haza, még épp időben a boldog karácsonyozáshoz! Ami, meg kell hagyni, tényleg boldog volt!!!!