Máté és Kinga

Amióta itthon vagyunk a kicsi lánnyal, Máté rendszeresen megsimogatja, megölelgeti, és aranyosnak nevezi, meg mondogatja, hogy vigyáz rá. Ha el van kenődve, akkor is sokszor mondja, hogy: Tindához! Van még bennem egy kis félsz, hogy azért viselkedik így, mert azt gondolja, hogy nekünk ez tetszik (ebben persze igaza is van). Nagyon remélem, hogy nem csak elfojtja a féltékenységét! Bár amióta itthon vagyunk, éjszakánként előfordulnak rettentő hisztik... talán így jön ki rajta a feszültség.

Amikor Máté picurka volt, minden időmet vele töltöttem, minden gondolatom az övé volt. Ezt ugye ő meg is szokta, igényli is. Ezért igyekszem nagyon odafigyelni arra, hogy ne érezze úgy, hogy letaszították a nyeregből, hogy elvesztette a szeretetünket. Már majdnem egy éve jár (ősztől rendszeresen) bölcsibe, heti két nap, kedden, és csütörtökön. Ezen most sem változtattunk semmit, viszont nagyon fontosnak érzem, hogy én menjek érte egyedül, és hazafelé sétáljunk... vagyis legyenek kettesben töltött időszakaink. Ha az első 6 hét eltelik, szeretnék vele eljárni vmilyen különórára is, mint például a Csiri-biri foglalkozás az Almafában... vagy vmi mást csinálunk, de mindenképp kettesben. Amikor szoptatom vagy pelenkázom Kingát, igyekszem Mátéval beszélgetni, rá figyelni. Éjjel ő is átjöhet hozzánk aludni, ha akar (Kinga velünk alszik). Reggel ugyan nagyon fárasztó, hogy Máté korán fönn van, és rugdos mindenkit, ahogy nyűglődik... meg ráfekszik Kingára, és macerálja (a kicsi lány nagyon edzett lesz), de még ez is belefér, és érthető... talán itt is kitör egy kicsit a féltékenység.
Rettegek, hogy ha egy szobában fognak már aludni, Máté bemászik a kiságyba Kingához, és pusztán szeretetből csinál vmi életveszélyeset. Ezt vajon hogy lehet kivédeni?
Arról nem is beszélve, hogy "neadjisten" NEM szeretetből csinál vmit... Na de ebbe nem is merek belegondolni!
Egy szó, mint száz, Máté egyenlőre nagyon jól fogadta a kistesót, és nagyon remélem, hogy ezt a viszonyt nem sikerül elrontanunk.
Na és mi van Kingával!? Sokat töprengek azon, hogy amíg mi Máté érzelmeit, lelkivilágát féltjük, addig Kingával nem is foglalkozunk. Neki nem járna ugyanolyan bánásmód, mint a bátyjának? Csak azért, mert ő született később? Amikor Máté megszületett, őt mindenki elhalmozta ajándékokkal. Most, hogy Kinga világra jött, jóformán semmit sem kapott (tisztelet a kivételnek)... Ez így van rendjén? Attól mert ő a második, már nem éppolyan csoda az érkezése? Őt már nem kell legalább annyira ünnepelni?
Lehet, hogy túldramatizálom a helyzetet, és nem is látom reálisan, mégis kicsit így érzem néha.
Ugyanakkor Kinga nem fogja tudni, hogy milyen volt egyetlen gyereknek lenni. Ő ezt fogja megszokni... hogy mindig osztozkodni kell vkivel anyán (és persze apán), és minden máson is. Ő nem fogja tudni, hogy Mátéra mennyi időt szántunk, és mennyi idő jut rá. Neki az lesz a természetes, ahogy és amennyit vele foglalkozunk, és nem lesz kérdés (remélem), hogy miért nem kap többet? Hiszen ő is a maximumot fogja kapni... az adott pillanat maximumát.
Máté viszont tudja, hogy milyen volt egyetlen gyereknek lenni. Ő nem azt szokta meg, hogy mindig osztozkodni kell vkivel anyán (és persze apán), és minden máson is. Ő tudja, hogy Kinga születése előtt mennyi időt szántunk rá, és mennyi jut rá most. Neki nem az lesz a természetes, ahogy és amennyit vele most foglalkozunk, és lehet hogy kérdés lesz, hogy miért nem kap többet? Pedig ő is a maximumot fogja kapni... az adott pillanat maximumát.

Nehéz gondolatok, amikbe talán jobb nem is belegondolni. Vagy inkább jó belegondolni, átrágni magunkat rajtuk, majd gyorsan elfelejteni mindent, hogy normálisan, félelmektől és előítéletektől mentesen, vidáman tudjuk felnevelni a gyermekeinket... hiszen ez a cél!

Na jó, ez egy kicsit csöpögős lett a végére... :)